"Aki fát ültet bízik a jövőben!"

"Ismerkedési est" az új bölcsődében Régi, bölcs mondást idézett bevezetőjében Siklósi István városunk polgármestere március másodikán kora este, amikor majdnem napra pontosan egy évvel az alapkőletétel után az immár elkészült és berendezett Puskin utcai bölcsődében köszöntötte a megjelenteket a lakossági fórumon. A szülőket, nagyszülőket és a " legilletékesebbeket ", a picinyeket Hevesi Imre kedves, hangulatkeltő zenéje fogadta a Fajzi Tamás építész és Dr. Bánszky József generáltervező által megálmodott és a Károlyi és Társa kft színvonalas munkája révén megvalósult új létesítményben. A polgármester bevezető gondolatai után az intézmény vezetője, Kovács Edina igazgatónő ismertette a vadonatúj létesítmény igazán irigylésre méltó felszereltségét, kiemelve többek között a játszóudvart, valamint a szélvédett japánkertet. Megemlítette, hogy a hamarosan megnyíló bölcsőde újszerű kezdeményezésként játszóházat is működtet majd, ahová azok a szülők is elhozhatják gyermekeiket, akik nem veszik igénybe az alapszolgáltatást, csupán ügyes-bajos dolgaik intézését könnyíti meg a szakszerű felügyelet. A beruházás eredményeként négy új munkahelyet is teremtett az Önkormányzat, mint mondotta, majd elismerően szólt a bútorok és a játékok készítőiről. Aki látta megerősíti, aki nem volt ott - sajnálhatja. Belanka Csaba projektmenedzser a beruházás számairól szólva kiemelte: a több mint 200 millió forintból megvalósult bölcsőde költségeiből 196 milliót az Európai Unió és a Magyar Állam biztosított, tehát az immár használatbavételi engedéllyel rendelkező létesítmény tulajdonképpen egy jól gondolkodó város számára ajándék! A jelenlévők kérdéseire Siklósi István polgármester, Belanka Csaba, Borgula Péter beruházási csoportvezető és Kovács Edina igazgatónő válaszolt. Az új bölcsőde 2011. május elsején nyitja meg kapuit a legkisebbek előtt, addig természetesen elkészülnek azok az apróbb többletmunkák is, amelyek a környező épületek műszaki állapotának felújítását jelentik, még, ha erre külön forrás is szükséges- nyugtatta meg a polgármester az erre vonatkozó kérdés feltevőjét. De ami a legfontosabb: a gyerekek minden hivatalos ceremónia teljes figyelmen kívül hagyásával azonnal birtokba vették a bölcsi valamennyi játékát, fittyet hányva a felnőttek "fórum-rendezvényére ", önfeledten és vidáman követték Hevesi Imre zenéjét és Weöres Sándor verseit. Mácsai Sándor