Kapu Program

A Kapu Program egy lakóközösségi alapon szerveződő önkéntes segítő szolgálat. Az ellátás kiegészíti a meglévő szociális és egészségügyi ellátórendszert.
A program a békés megyei Béthel Alapítvány és a brightoni (UK) székhelyű Social Care Initiatives Network által 1996-1998 között lett kifejlesztve, s a gyakorlatban elsőként alkalmazva KAPU PROGRAM elnevezéssel.
A pályázati program keretében 2002. évben 33 önkéntest képeztünk ki, melyek közül 16 fő a mai napig tevékenykedik. 2007 és 2008. évben az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatta a programot, melynek keretében 2 fő koordinátor és 63 fő önkéntes segítő képzése történt meg. A KAPU-OFA program keretében képzett önkéntesek fele a szociális ágazatban, fele pedig a közigazgatási, művelődési területen tevékenykedett.

Az önkéntes segítő önkéntes alapon látja el feladatait, munkájáért díjazásban nem részesül, s szakképesítéshez nem kötött tevékenységet végez.

Ki lehet önkéntes segítő?

Bárki, aki minden külső kényszer nélkül, saját akaratából térítésmentesen adja tudását, szabadidejét annak az embertársának, akinek szociális, mentális vagy egészségügyi okokból szüksége van segítségre.

A program célcsopotjai:

  • pályakezdő munkanélküli fiatalok
  • 40 éven felüli, háztartást vezető nők
  • 40 éven felüli, munkanélküli nők
  • gyes-en, gyed-en lévő nők
  • általános, középé, és főiskolás diákok
  • minden olyan lakos, akinek van pár szabad órája

Kik vehetik igénybe a segítségnyújtást?

  • saját otthonukban vagy szociális intézményekben élő rászoruló személyek
  • támogató szolgálatok
  • fogyatékos személyek
  • kórházak, szakrendelések, háziorvosi szolgálatok

A program során mind a felhasználók, mind a szolgáltatók egyaránt profitálnak. A felhasználói oldal azért, mert még több törődést és figyelmet kap. A szolgáltatói oldalon a pályakezdő munkanélküli munkatapasztalatot szerezhet, a diákokat segítheti a pályaválasztásban, a munkanélküliek, illetve csökkent munkaképességűek esetében elősegítheti a társadalmi integrációt. Az önkéntes új ismereteket szerez környezetéről, más emberekről, és saját magáról.
Az intézmény feladata az önkéntesek képzése, valamint a felhasználói és szolgáltatói oldal közötti közvetítés.