Ki Mit Tud?
2024. szeptember 12.-én a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ és a Naplemente 2006 Alapítvány, Ki mit tud?-ot rendezett, melyen többféle versenyszámban mérethették meg magukat egyéni, vagy csoportos formában az idősek. A rendezvény helyszínéül a békéscsabai Arany János Művelődési Ház szolgált, ahová 10 településről, 31 produkcióval érkeztek.
Az Alapszolgáltatási Központ klubtagjai az ének kategóriában szálltak versenybe, egy saját szövegezésű dallal, hogy megmutathassák magukat a nagyvilágnak. A közönség, a dal szövegéből képet kaphatott a klubban folyó közösségi életről, az időskor általános nehézségeiről, illetve a támogató közösség pozitív hatásáról, melynek köszönhetően tartalommal megtöltve, vidáman töltik idős éveiket a klubba járó idősek.
A megmérettetésre nagy lelkesedéssel készültek az ellátottaink, helyezést ugyan nem sikerült elérni a produkcióval, de ismét hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak.
Úgy gondoljuk, hogy önmagában a felkészülés, a fellépés izgalmai, valamint a közösségi összetartás mind-mind gazdagították a klubtagok emléktárát. Bátorságukért, és a befektetett munkáért elismerés illeti a fellépőket, amihez csak gratulálni tudunk.