Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Mezőberény

Víz Világnapja

2024.03.22-én megemlékeztünk a víz világnapjáról, hangsúlyozva ezzel a tiszta víz fontosságát és az édesvízkészletek veszélyeztetettségét.

A 2024. évi Víz Világnap mottója: Víz a békéért.

Munkatársunk tájékoztatást nyújtott a tiszta víz jelentőségéről, a 2024-es víz világnapjának legfontosabb üzenetéről, miszerint törekedni kell a közösségek és országok közötti együttműködésre, a víz igazságosabb elosztására, hozzájárulva ezzel a béke megteremtéséhez. Beszédében kiemelte a víz értékessége mellett a környezetvédelem fontosságát, a napjainkat érintő éghajlatváltozást.

A szöveges bevezetést követően, vízzel végzett kísérleteket hajthattak végre az idősek, amelyek hátterében megbúvó törvényszerűségeket, munkatársunk készséggel magyarázta el az érdeklők számára.

Különös érdeklődés övezte, a víz ásványi anyag tartalmának különbözőségéről szóló eszmecserét.

Ez után a nap után (a kísérletezések miatt kissé vizesen) minden jelenlévő úgy tért haza otthonába, hogy más szemmel tekint a víz jelentőségére.

Az év folyamán számos világnapot, megemlékezésre okot adó évfordulót tartunk meg egy-egy program alkalmával, így például Föld világnapja, Állatok világnapja, Nagyszülők világnapja (Nagymamák napja), Költészet napja, „Petőfi 200”, „Mezőberény 300”

            Wéber Gáborné

Alapszolgáltatási Központ vezető


Megszakítás